A láb statikai helyzetének megváltozása következtében a lábfej a lábujjak tövénél kiszélesedik, a megváltozott nyomás hatására az inak a nagylábujjat a másik négy ujj felé húzzák. A lábbelivel való érintkezés, azaz az irritáció hatására a deformálódott ízület feletti bőr begyulladhat, kisebesedhet. A nagylábujj rendellenes elhajlása miatt a csonthártya állandó izgalmi állapotba kerül. Az ízületi gyulladás is gyorsíthatja a nagylábujj melletti csontnövekedést azáltal, hogy idővel az izmok, szalagok veszítenek rugalmasságukból, az alapperc az ellentétes oldalon jellegzetesen kitüremkedik, deformálódik, és létrejön a csontkinövés, azaz a bütyök.
A lábfej és a lábujjak rendszeres tornáztatása is sokat segíthet a deformitások megelőzésében, illetve a csontkinövés lassításában, tüneteinek enyhítésben.
Akiknek a bütyök még nem torzította el teljesen a lábfejét és nem ferdítette el az öregujjat, éjszakai lábsínnel sokat tehetnek a későbbi súlyosabb tünetek ellen. Az alvás közben viselt lábsín megakadályozza a nagylábujj további elhajlását. Az éjszakai öregujj kezelők abban különböznek a nappali eszközöktől, hogy a nagylábujjat nem engedik behajolni ezért a járás nehézkes bennük. Bicegni fogsz benne még ha bele is fér a cipődbe az eszköz. Viszont ezek hatása eredményesebb és hosszantartóbb.
A textil bütyökvédő - funkciója mellett - a rugalmassága miatt engedi behajolni a lábujjat is, azaz tudsz benne bicegés nélkül járni, de mivel nem merev, a tartása is enyhébb. Ezen bütyökvédők érdeme elsősorban az azonnali fájdalomcsillapítás és járás-könnyítés, enyhébb korrekciós hatással.
Mindkét típusú eszköznek más a funkciója.
Gyógyászati termékek vásárlása előtt annak kockázatairól kérdezze meg kezelőorvosát.
Kérjük hogy a vásárolt termék szakszerű használatának érdekében a használati útmutatót
olvassa el.
Egészségügyi, higiéniai okokból (45/2014. Korm. rendelet 29 § e) az intim testrésszel, izzadtsággal, testnedvvel, vérrel, nyállal, műtéti heggel érintkez(het)ő termék esetében nincs lehetőség elállásra. Ezek pl. a kompressziós termékek, harisnyák, matracok, párnák, huzatok, sérvkötők, mosdatással - tisztítással kapcsolatos eszközök, wc-k és -magasítók, pelenkák, talpbetétek, antidecubitus-, vérvételi eszközök, tesztcsíkok, stb.